Napivicc.hu
BKV villamosvezetői teszt
Üdvözöljük a BKV Villamosvezetői forgalmi tesztjén!
A vizsga helyes kitöltői továbbmehetnek a gyakorló központunkba, ahol is sikeres szereplés után munkalehetőséget nyerhetnek a B.K.V. soraiban.
Kérjük karikázzák be a helyes választ!
1. A járatsűrűség 3 perc. Az Ön előtti szerelvény 8:00-kor indul, hánykor kell Önnek indulnia?
a. Majd a kávé után.
b. 8:23-kor.
c. Hamá nagyon dörömbölnek az utasok.
2. Ön a 4-es szerelvényt vezeti. Észreveszi, hogy a pályán üzemzavar miatt szerelvény vesztegel. Mit tesz?
a. Félrerántom a kormányt oszt kikerülöm.
b. Ipszilon fordulatot veszek, majd a kocsiszínbe hajtok.
c. Fél órát várok zárt ajtókkal, közben a mikrofonba káromkodok.
3. Észreveszi, hogy a megbeszéltek ellenére a 6-os járat vezetője (a Köcsög Béla)
időben indult. Hogy reagál?
a. Bedobom a páleszt, amit az öltözőszekrényben rejteget.
b. Üldözőbe veszem a 4-essel, s a Margit-hídon előzésbe kezdek.
c. Defektet színlelek és elengedek még három 6-ost.
4. Menőnek akar tűnni Klárika előtt és kilőni a zöldnél. Mit tesz, amikor vált a lámpa?
a. Hirtelen balra tekerem a kart.
b. Hirtelen jobbra tekerem a kart.
c. Össze-vissza kapcsolgatok mindent, mint egy lengyel sci-fiben.
d. Rájövök, hogy még nem engedtem fel az áramszedőt, így köhécselve megteszem.
5. Ha már tagja lenne a "drimtimnek", mivel növelné a csapatszellemet?
a. Elmennék Bélával hajnalban felsővezetéket lopni.
b. Kettőnkön szemléltetném Klárikának a szerelvények egymásba csatolását.
c. Minden civilt azzal hitegetnék, hogy igenis nagy munka azokon a keskeny kis síneken végigegyensúlyozni egy ilyen hatalmas járművel.
6. ESSZÉ. Írja le, hogyan képzeli el egy átlagos napjának csúcspontját!
Ötletadás:
a. Halálra ijesztettem 6 gyalogost, amikor az utolsó pillanatban csengettem rájuk a megállóban.
b. Klárikával minden találkozásunkkor egymásra indexelünk a kreszt figyelmen kívül hagyva.
c. Egy út során sikerült lefényképeznem a visszapillantómban 8 kilógó lábat, 2 gyerekfejet, 12 hosszúkabát csücsköt, 4 aktatáskát.
d. Megin´ beszóltam a hátsó kocsiban a romáknak.
e. 12 perc késéssel indultam, mert pisálni voltam, majd a megállóknál az arcommal közlekedési dugót színleltem.

Vicc beküldve: 2006.10.15. |
|
Minősítsd a viccet!
Köszönjük a minősítést.
|