Napivicc.hu
Sztorik
Régebben egy olyan cégnél dolgoztam, ahol a telefonfelvételnek, vagyis inkább az azt követő bemutatkozásnak szigorú szabályai voltak, kész kis monológ volt, mire köszöntem, elmondtam a cég nevét, melyik kirendeltségéről ki vagyok, és még hozzátettem azt is, hogy miben segíthetek? Egyik alkalommal ezen szabályoknak eleget téve a vonal túlsó végén döbbent csend, majd tesóm irtózatos hahotában tört ki. Minden stimmelt, csak épp az otthoni telefont vettem így fel.

Vicc beküldve: 2008.05.20. |
|
Minősítsd a viccet!
Köszönjük a minősítést.
|
A margittai katolikus pap szeretne két hetes szabadságra elutazni. Nemigen talál senkit aki tudná helyesíteni. Úgyhogy megkéri a szemben lévö zsidó templom rabbiját erre a sziveségre.
-Jól van benne vagyok csak mutasd meg mit kell csináljak.
- A rabbi beül a gyóntatószékbe a pap hátához és figyel.
-Bejön egy fiatal asszony.
-Mit vétkeztél drágám?
-Megcsaltam a férjemet.
-Hányszor? -Háromszor. -Menj tegyél a perselybe 3000 forintot, mondjál három Miatyánkot és meg lesz bocsájtva.
-Következönek beül egy fiatal férj, aki szintén megcsalta a feleségét.
-Hányszor, fiam? -Háromszor..
-Ugyanaz a büntetés, 3000 forint és három Miatyánk...
Eljön az idö amikor a rabbi gyóntat.
Mit vétkeztél drágám? -Megcsaltam a férjemet... -Hányszor? -Egyszer.... :)
-Menj lelkem, csald meg még kétszer és gyere vissza tegyél a perselybe 3000 forintot és mondj három Miatyánkot... :)

Vicc beküldve: 2019.01.12. A vicc beküldője: Joseph Hajdu |
|
Minősítsd a viccet!
Köszönjük a minősítést.
|